Ismerkedés a Kastélykert és a Nagy-római sáncok növény- és állatvilágával

Szombaton, május 12-én délelőtt természetismereti túrára indultak a Kókai Imre Á. I. diákjai a Falco szervezésében, immár másodízben. A temerini park és a Nagy-római sánc bemutatása volt a körút célja. Harminc hatodikos és hetedikes tanuló gyűlt össze reggel nyolckor az Ifjúsági Otthonban, ahol rövid vetítéssel egybekötött ismertetőt hallottak Zelenka Angélától és Gero Dórától az említett élőhelyekről.

Kerékpárral jutottunk el a parkig, ahol a résztvevők megfigyelhették Zelenka Angéla biológiatanárnő segítségével a lágyszárú növényeket, melyek virágoztak, és a fákat: a nyugati ostorfát, a szentjánoskenyérfát, fehér nyárfát, vérehulló fecskefüvet, turbolyát, fekete nadálytövet.

A park a 80-as évek óta védve van öreg fái miatt. A gyerekek rövid vetélkedőn tehették próbára friss ismereteiket.

A Nagy-római sáncokat traktorral közelítettük meg, majd gyalog folytattuk utunkat. Ez a nemzetközileg fontos növény élőhely (IBA) teljes virágpompában várta látogatóit. Találtunk árvalányhajat, nagyezerjófüvet, magyar szegfűt, orvosi atracélt, magyar zergevirágot, tarka nőszirmot, szágordót, …

Minden természetkedvelőnek megrázó pillanat az, amikor valahol felállított csapdára akad! Ezen a területen honos a védett borz, róka és más kisebb ragadozók. Mivel a csapdára csaliként elpusztult galamb volt erősítve, feltételezzük, hogy a csapda a részükre készült. A csapdával történő vadbefogás törvénytelen, ezért az egyesület aktivistái hatástalanították a szerkezetet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.