Környezetkímélő közlekedés

A sajtóban mindennapi téma a globális felmelegedés. Az emberiség a vaskortól kezdve egyre jobban szennyezi a környezetét. Valójában már a római korban, sőt előtte is foglalkoztak kohászattal. A korai középkorban a Földközi-tenger környékén folytatták e tevékenységet, majd későbbiekben elterjedt egész Európában. Természetesen más földrészeken is megjelent a kohászat: Dél-Amerikában az arany termelése (ami sajnos a vesztüket okozta), vagy épp Kínában. Ez az iparág csak keveset fejlődött a XIX. századig, de a XX. századra olyan szintet ért el, hogy a fegyverkezés egyik fő ágazata lett (Gondolok itt az acélra), a másik a szénkitermelés volt. Ezzel kezdődött a környezet szennyezése. A kohók melegítésére a szenet használták, így nyerték ki a vasat, és jutottak el ennek ötvözetéig, az acélig. A második ipari forradalom meghozta a gőzgépeket, amik teljesen szénmeghajtásúak voltak. Ezt még az ókori görögök találták fel, de a későbbiekben feledésbe merült, majd a középkor tudatlanságától megszabadulva újra felfedezték. A közlekedés is fejlődésnek indult, a vitorlásokat felváltották a gőzhajók. Megjelent a gőzmozdony. Nikola Tesla feltalálta a váltóáramot. Ma már villanyáram nélkül el sem tudjuk képzelni az életet. A probléma viszont az, hogy ezt az energiát nagyrészt szénerőművek állítják elő . Ugyancsak nagy gondunk a kőolaj, aminek a felhasználása a autóiparral indult meg igazán, és a modern világ egyik legelterjedtebb anyagává vált. Szinte mindennap használunk kőolajból készült anyagokat, így a CO2 kibocsátás óriási méreteket ölt. Ez a mérgező gáz felelős az üveg- házhatásért. Amit egyszerű polgárként tehetünk ellene, hogy kevesebb co2-őt bocsátunk ki. Például ha kevesebbet autózunk. Ha harcolunk a tiszta levegőért. Ilyen az autózás elleni felszólalás, vagy épp a dohányzás visszaszorítása. Már nálunk is vannak füstmentes éttermek, mert minden vendégnek jogában áll élvezni a friss levegőt. Magam is dohányos vagyok, de megértem a nemdohányzók helyzetét, és egyetértek azzal, hogy a szórakozóhelyeken, kávézókban legyen külön részleg mindkét félnek. Térjünk vissza azonban a kocsikra. Japánban megbüntetik azt a személyt, aki egyedül ül az autóban. Így korlátozzák a járművek számát az utakon. Ismerek itt is embereket, akik így utaznak a munkahelyükre. Ez környezetkímélő és gazdaságos is egyben. Persze megértem azokat, akik egyik városból a másikba utaznak, nekik szükségük van a gépkocsira, de aki a városon belül közlekedik az megteheti ezt kerékpáron is. Arra kéne törekednünk, hogy minél több helyen biztosítsunk bicikliutat. Nálunk még nem törődnek a zöld közlekedéssel, ezért kell magunknak lépni ennek érdekében. A csodajárművet, a biciklit Franciaországban készítették el először, a XVIII. században. Később több fejlesztésen esett át, míg elnyerte mai formáját. Könnyű kezelni, gyors, nem költséges, és még környezetkímélő is. Nem utolsósorban, még a testmozgásra vágyók hasznára is van. Akadnak megmozdulások, ahol csoportosan is kerékpározhatunk, ilyen a Critical Mass is. Az első CM 1992-ben San Franciskóban került megrendezésre, és azóta is minden hónap utolsó péntekén karikáznak. E rendezvény céljai közé tartozik a biztonságosabb közlekedés, a kerékpárosok jogainak bővítése, és a tisztább levegő megőrzése. Újvidéken is tartottak CM akciókat. Mi (A mi alatt, a “FALCO” Természetkedvelők Egyesületét értem) is szerveztünk már Temerinben hasonló biciklitúrákat. Az úti cél általában valamilyen természeti nevezetesség. Nem volt követelmény, hogy a résztvevők profi bringával jöjjenek. A lényeg a mozgás, és a figyelem felkeltés. A jövőben is tartunk túrákat, amit előre kihirdetünk, így mindenki időben értesülni fog róla. A környezettudatosabb közlekedés a célunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.