Tábor 2018

A FALCO Természetkedvelők Egyesülete az idén is megszervezi hagyományos környezetismereti táborát a Jegricska természeti parkban, augusztus 5. és 12. között. Minden érdeklődő, 3-at fejezett általános iskolás, jelentkezését szeretettel várjuk. A létszám korlátozott! Jelentkezz mielőbb, nehogy lemaradj, legkésőbb augusztus 1-ig.

Tábor_2018

Hol tartjuk a tábort? 
A Temerinből Becse felé vezető úton a híd előtt a jobb oldalon (Becse felől jövet a híd után bal oldalon) a Vode Vojvodine – Jegricska info központ területén.  (Táblával lesz jelölve a letérő a táborhoz.)

Milyen a tábor területe, felszereltsége?
A tábor területe körülkerített sátorozásra alkalmas füves-fás terület játszótérrel. Külön női és férfi angol wc-vel és tusolóval ellátva, valamint nagy fedett terasszal és egy kisebb zárt teraszrésszel, ahol az étkezések és előadások folynak. Nagyobb eső esetén a gyerekeket átirányítjuk a zárt részbe és szükség szerint az éjszakát ott tölthetik biztonságban.

Étkezés?
Tábor ideje alatt házias reggelit, ebédet és vacsorát szolgálunk fel a gyerekeknek. Ezenkívül délelőtti és délutáni uzsonna is van, általában gyümölcs, keksz, főtt kukorica, fagyi… Kantin is működik a táborban, ahol a gyerekek vásárolhatnak maguknak apró édességeket, sós ropogtatni valót. Minden vásárolható termék kis kiszerelésű, és naponta a gyerekek csak két apró dolgot vehetnek maguknak (ezáltal megelőzve, hogy a főételek vagy az uzsonna kukába kerüljenek)

Mit hozzanak magukkal a gyerekek a táborba, mire lesz szükségük?
Sátor (eső esetére egy, a sátor letakarására alkalmas nylon ponyva), hálózsák, derékalj (dusek), takaró, nyári ruha mellett melegebb öltözék is (váltóruha is ajánlott), tornacipő (sétákra és játékokra alkalmas), gumicsizma (eső és sár esetén), esőköpeny, fejfedő (nap ellen). Evőeszközök (bögre, tányér (lehetőség szerint műanyag, vagy fém) ezen kívül villa, kanál. KÉST NEM KELL HOZNI (potenciális balesetforrás; az ételek kés nélkül fogyaszthatók)! Szúnyogriasztó, kenőcs vagy spray, napolaj/tej. A gyerekek személyes tárgyainak (mobiltelefon, fényképezőgép stb.)  biztonságáért nem tudunk felelősséget vállalni!

A táborba augusztus 5–én, vasárnap délután 13:30-tól várjuk a gyerekeket.
A látogatási nap csütörtökön, 9–én van. Ekkor délután 15-18 óráig várjuk a szülőket, családtagokat, ismerősöket egy közös programra és bemutatóra.
Augusztus 12–én, vasárnap reggeli után táborbontás, búcsúzkodás, sírás, hazautazás…

Egyéb: aki szeret/tud zenélni, kihozhatja a hangszerét is. Az esti szabad foglalkozások keretében zenélésre és éneklésre is nyílik alkalom (pl. akusztikus és/vagy villanygitáron).