Címke: Illésnap

Zöld sorok 21.

faalco_small

Újra itt vagyunk

Néhány hónap kihagyás után újra jelentkezik a Zöld Sorok. Sok minden történt a Falco háza táján ez alatt a néhány hónap alatt. Kirándulások, rajzpályázat, gyurgyalagvédelmi projekt, újabb szalakóta odúk kirakása, Illés-nap, tábor meg a „Nagy öröm a kiskert” elnevezésű vetélkedő. Nehéz lenne – még rövid említéssel is – mindent „belegyömöszölni” ebbe az egy oldalba, ezért csak a két legutóbbi rendezvényünkről szólunk most bővebben. Remélve, hogy olvasóink szeretettel veszik újabb nekilendülésünket, s bízva, hogy a jövőben újra folyamatosan fogunk jelentkezni írásainkkal, maradok őszinte tisztelettel,

BALOGH István

Környezetvédelmi tábor

Harmadízben szervezte meg egyesületünk az idén a környezetvédelmi tábort a Jegricska partján, augusztus 12-től 19-ig. Összesen hét községből 36 gyerek vett részt a táborozáson. Az idei tábor vezérfonala a természetbúvárkodás volt. Az előadások, foglalkozások a természetkutatás gyakorlati módszereit mutatták be a gyerekeknek, azaz megtanították őket, hogyan és mit kell a természetben megfigyelni, hogyan kell jegyzeteket készíteni a megfigyeltekről, s hogyan kell megóvni a természetet. A szervezők az idén újításokat is bevezettek a programok összeállításakor. Meghívtunk más civil szervezeteket, amelyek bemutatót tartottak saját tevékenységeikről. Bemutatkozott a Hunor Íjászklub, a Rózsa Sándor Lovasklub, valamint a temerini JaGent sportklub is. Zöld sorok 21. bővebben…

Zöld sorok 19.

faalco_small

Visszatekintő

Ismét lepergett egy év, amiről elmondhatom, hogy egyesületünk számára mozgalmas és sikeres volt. Felsorolni is sok volna mi mindent tettünk természetünkért, környezetünkért a mögöttünk hagyott évben. Ismeretterjesztő kirándulásokat szerveztünk az iskolásoknak a Sóskopó Természetvédelmi Rezervátumba, valamint a Fruska gora Nemzeti Parkba, voltunk velük kerékpártúrákon. Továbbá: környezetismereti tábort szerveztünk a Jegricska partján, fészkelő odúkat készítettünk és helyeztünk ki a kuvikok számára, 10 darab fészkelő odút kihelyeztünk el a ritka szalakótáknak Zsablya környékén, valamint az Aradác környéki pusztákon. Fát ültettünk, szemetet szedtünk össze a parkban, részt vettünk a nemzetközi madármegfigyelő napon, gólyafészket mentettünk a Telepen, hogy csak egy részét említsem meg annak, amit elvégeztünk. Jövő évi terveinkre gondolva elmondhatom, hogy az is hasonló, tevékenységekben gazdag évnek ígérkezik. Zöld sorok 19. bővebben…

Zöld sorok 9.

faalco_small

Hogy ne essék félreértés

Mint azt a helyi médiában meghirdettük, idén is folytattuk a madáretető-osztási akciónkat. A madáretető mellé idén is minden érdeklődő kapott 5 kilónyi napraforgómagot, ami kb. egy hétig elegendő a madarak etetésére. Ezután a madáretető tulajdonosainak egyedül kell magot szerezni.
Mondom ezt azért, mert többen is megkerestek már azzal (a tavalyi igénylők közül is), hogy nekik elfogyott a mag és igényelnek újabb adagot. SAJNOS egyesületünknek nincs lehetősége minden madáretető tulajdonosnak egész télre biztosítani a kellő mennyiségű napraforgót. Hogy félreértés ne essék, tudni kell, hogy mi ezeket az akcióinkat pályázati eszközökből fedezzük, és csak annyit tudunk megvalósítani, amennyit a keret enged. Tudunk azonban segíteni, hol vehetnek az érdekeltek napraforgót. Zöld sorok 9. bővebben…

A Falco egyesület tagjai részt vettek az Illés napi felvonuláson

faalco_small

A Falco egyesület tagjai részt vettek az Illés napi felvonuláson. A képen Ikotin Emese, Utcai Dávid, Horváth Melinda, Magyar Rita, Majoros Árpád és Ternovacz Áron a menet elején vitték a zászlókat. Évről évre rendszeresen standot állítunk az Illés-napi programok keretein belül. Így történt ez most is. A környezettudatos életre hívtuk fel a látogatók figyelmét. Sokan, nagy érdeklődéssel fordulnak hozzánk és különböző kérdéseket és tanácsokat kérnek az állatok, növények vagy a környezetszennyezést érintő témák kapcsán.

Milinszki Pethő Gabriella

Illés – nap

faalco_small

Évről évre rendszeresen részt veszünk az Illés-nap keretein belül megrendezett kiállításon. Így történt ez most is. A környezettudatos életre hívtuk fel az emberek figyelmét. Nagy érdeklődéssel fordultak hozzánk. Különböző kérdéseket, tanácsokat kértek és mi boldogan segítettünk.